aloe vera

Aloe vera átültetése és szaporítása

Az Aloe növénynemzetségbe számos pozsgás levelű faj, valamint félcserje, cserje és fa tartozik, a nemzetség legismertebb növénye azonban kétség kívül az Aloe vera, mely nagyszerű gyógynövény, valamint egyszerűen nevelhető szobanövény is egyben.

Az Aloe vera gondozása során csak néhány egyszerű utasítást kell betartanunk és hosszú évekre egy ellenálló, emellett rendkívül mutatós szobanövénnyel gazdagodhatunk, melyet szaporítani és átültetni sem nehéz.

Cikkünk további részében az aloé átültetésével kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat gyűjtöttük össze, valamint bemutatjuk az aloé szaporításának módszerét is.

Mikor és hogyan kell átültetni az aloét?

Megfelelő gondozás mellett, az Aloe vera szépen növekszik, így egy idő után felmerülhet bennünk a kérdés, hogy nem szükséges-e átültetni a növényt. Az aloé átültetésére évente, esetleg évente kétszer kell sort keríteni.

Fontos, hogy milyen növénytartót választunk az ültetéshez, inkább széles, mint mély edényt, vásároljunk, mivel az aloé gyökerei sekélyen terülnek el. Nagyon jó választást jelent például, egy a szükségesnél csak kicsivel nagyobb cserépedény. Fontos tudni, hogy túlságosan nagy edénybe ültetve nem fejlődik megfelelően a növény.

Szintén nem mindegy, hogy milyen talajba ültetjük az Aloe verát. Az aloét homokkal vagy sóderral kevert virágföldbe ültessük, mivel ez hasonlít a legjobban a természetes élőhelyén előforduló talajra. A földkeverék elkészítéséhez fele-fele arányban keverjünk össze virágföldet és homokot vagy sódert. Ha alacsonyabb a földkeverékben a virágföld aránya, az sem jelent problémát.

A boltban vásárolt Aloe vera nagyon gyakran tőzeges, műtrágyás közegbe van ültetve, ez azonban nem megfelelő a számára, így a növényt, azonnal érdemes átültetnünk a saját földkeverékünkbe. Szintén ebbe a földkeverékbe kerülhetnek az ajándékba kapott aloé sarjak, vagy a saját magunk által szaporított növények is.

Az átültetéshez óvatosan emeljük ki az aloét a cserépből, ilyenkor nagyon jól hozzáférhetünk a sarjakhoz is, melyekkel egyszerűen szaporíthatjuk a növényt. Természetesen nem muszáj leválasztanunk őket, így tovább növekedhet és terebélyesedhet a növényünk.

Öntsünk az új virágcserépbe annyi földkeveréket, amennyire ráhelyezve az aloét, a földlabda teteje és a cserép pereme között még marad egy néhány centiméteres víztér, így egyszerűbb az öntözés. Töltsük fel a földlabda körüli részt is földkeverékkel és tömörítsük meg annyira, hogy megtartsa az edényben a növényt.

Kiültethető az Aloe vera a szabadba?

Az aloét hazai éghajlati viszonyok mellett nem érdemes kiültetni a kertbe, bármekkora is a csábítás. Ha a szabadban szeretnénk gyönyörködni benne, akkor kivihetjük a teraszra vagy a kertbe, amikor a kinti hőmérséklet tartósan meghaladja az 5 °C hőmérsékletet.

A szabadban való tartásnál két dologra kell odafigyelni. Az egyik, hogy ne helyezzük tűző napra a növényt, mivel kiéghet. Ha azt tapasztaljuk, hogy a levelei barnulni és száradni kezdenek, vigyük árnyékosabb helyre. A másik dolog, ami veszélyt jelenthet az aloéra, az az, ha a nagyobb esők után a cserepében megáll a víz, mivel a túlzott nedvesség hatására kirohadhat.

Az Aloe vera szaporítása

Az aloét saját részre, vagy ajándékozás céljából is nagyon egyszerűen szaporíthatjuk, ugyanis a növény három éves korától kezdve sarjakat hoz. Azokat a sarjakat, amelyek legalább félarasznyi nagyságúak leválaszthatjuk az anyanövényről és külön cserépben nevelhetjük tovább.

A szaporítást érdemes az átültetéssel egy időben elvégezni, mivel ilyenkor nagyon könnyen hozzáférhetünk a növény gyökérzetéhez és a kicsi sarjakhoz is. A sarjakat egy éles, tiszta kés segítségével egyszerűen leválaszthatjuk, ügyeljünk rá, hogy gyökerek is maradjanak a fiatal hajtásokon.

Ha ezzel készen vagyunk, ültessük el kicsi cserepekbe a leválasztott sarjakat. A cserepekbe a felnőtt növény átültetéséhez is használt földkeveréket töltsünk. Az idős és a fiatal aloét is csak mértékkel öntözzük, mivel jó szárazságtűrő képességű növényről van szó. A túlöntözés és pangó víz hatására könnyen kirohad.

Kép forrása: Freepik

Ha szeretnél még többet megtudni az Aloe veráról az alábbi cikkünket is érdemes lehet elolvasnod:

Kapcsolódó bejegyzések

Írd be, amit keresel és nyomd meg az Enter billentyűt a kereséshez. A visszavonáshoz nyomd meg az ESC gombot.

Vissza az elejére