A begónia növénynemzetségbe, több mint 1 800, a világ trópusi és szubtrópusi övezetében élő faj és hibrid tartozik, melyek nagyon eltérő külsejűek. Ezek a színpompás virágokkal, valamint dekoratív levelekkel díszítő növények kerti dísznövényként, valamint szobanövényként is megállják a helyüket.
A lakásban levélbegóniát (Begonia rex), valamint virágzó begóniát is tarthatunk, utóbbit sudár begónia (Begonia elatior) néven forgalmazzák az üzletek. A sudár begónia rendkívül változatos színekben fordul elő, a megfelelő gondozás mellett szinte éven át virágzik.
Cikkünk további részében összefoglaltuk, mit érdemes tudni a sudár begónia gondozásáról és szaporításáról.
A begónia igényei és gondozása
A begónia világos, de nem tűző napos, egész évben szobahőmérsékletű (18 °C körüli) helyiségben érzi magát igazán jól. Fényhiányos helyen nem virágzik olyan gazdagon, valamint lehullhatnak a virágbimbók is. A túlságosan meleg vagy hideg levegő hatására szintén ledobhatja a virágokat. Nyáron, félárnyékos helyre kitehetjük a szabadba is.
Rendszeres, ugyanakkor körültekintő öntözést igényel, ne hagyjuk, hogy a földlabdája kiszáradjon, ugyanakkor a túlöntözést, pangó vizet is kerüljük, mivel rothadást okozhat. A rendszeres tápoldatozást bőséges virágzással hálálja meg, tavasszal és nyáron kéthetente tápoldatozzuk.
Igényli a kellemesen párás környezetet, melyet közvetett párásítással biztosíthatunk a számára, ehhez állítsuk vízzel és kaviccsal töltött tálcára a cserepét. Leveleit és virágait ne permetezzük vízzel, mert a nedvesség kedvez a gombabetegségek kialakulásának, mint amilyen a lisztharmat is.
A begónia nem igényel erősebb metszést, elég csak hajtáscsúcsokat visszacsípni, ezzel szép, bokros formát érhetünk el. Arra ügyeljünk, hogy virágzó hajtáscsúcsokat ne vágjunk el. Az elvirágzott virágokat is távolítsuk el.
A begónia átültetése
A begóniát nem szükséges túl gyakran átültetni, szereti, ha a gyökérzete teljesen kitölti a cserepet. Ha virágföld rossz szerkezetűvé, tömörré vált, ültessük át laza szerkezetű, jó vízáteresztő földkeverékbe, vízelvezető lyukakkal rendelkező, az előzőnél kicsivel nagyobb tartóba. Az ültetés során ügyeljünk rá, hogy ne ültessük túl mélyre, mert szárrothadást eredményezhet.
A begónia betegségei és kártevői
A begóniának nincs túl sok kártevője, azonban időnként megtámadhatják a levéltetvek és a takácsatkák is. Nagyobb problémát okozhat viszont a lisztharmat, mely jellemzően akkor alakul ki, ha a növény levélzete nedves és rosszul szellőző helyen tartjuk.
A lisztharmatot a leveleken megjelenő fehér, porszerű bevonatról ismerhetjük fel, megelőzésképp, figyeljünk rá, hogy az öntözéskor ne kerüljön a növény leveleire víz, valamint, hogy jól szellőző (nem huzatos), helyen tartsuk.
Ha fényhiányos helyen neveljük, kevesebb virágot hoz. A kevés fény, valamint a túlságosan meleg vagy hideg levegő hatására lehullhatnak a bimbói. A túlöntözés, rossz szerkezetű talaj miatt kialakuló pangó víz, gyökérrothadást eredményezhet.
A begónia szaporítása
A begónia dugványozással szaporítható a legegyszerűbben, ehhez vágjunk le egy 7,5-10 cm-es, levelekkel rendelkező egészséges szárrészt. Mártsuk a végét gyökereztető hormonba és ültessük el jó vízáteresztő képességű, laza földkeverékbe.
A gyökeresedéshez elegendő fényre és kellemesen meleg, párás környezetre van szükség. Helyezzük a cserepet világos helyre, és húzzunk rá lyukakkal ellátott zacskót, ami gondoskodik a megfelelő páratartalomról.
Ha a dugvány meggyökeresedett vegyük le a zacskót és gondozzuk tovább a felnőtt növényhez hasonlóan. A levágott dugványt vízben is meggyökereztethetjük, miután kifejlődtek a gyökerek, ültessük el cserépbe.
Bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk a begónia gondozásához. A Virágzó szobanövények rovatban más virágzó szobanövények gondozásáról is olvashatsz.
Kép forrása: Freepik
Források: eHow; Gardening Know How; Evergreen Seeds; Halina Heitz – Szobanövények