szukkulens

Gyerekszobába való növények

A szobanövények a lakás szinte minden helyiségében jelen vannak a konyhától a nappalin keresztül a fürdőig, ám a gyerekszobában jellemzően kevesebb a zöld, gyakran nincs is. Miért lehet ez?

Talán mert a szobanövényeket amolyan felnőtt dolognak tartjuk, a gondozásuk rendszerességet, odafigyelést kíván, melyet sokan nem feltételeznek egy kisiskolásról vagy akár egy kamaszról. Emellett a gyerekszobák jellemzően zabolátlan játékterek, gyakori felfordulással, rendetlenséggel, ez sem igazán illik a megszokott, szobanövényekkel dekorált enteriőrről kialakított képbe.

Mindezek ellenére egyáltalán nem rossz ötlet a kisebb-nagyobb gyerkőcök életterébe dísznövényeket telepíteni, az aggodalmak egy része alaptalan, a növénygondozás pedig sokszor kifejezetten jó hatással a van a gyerekek felelősségérzetére, önfegyelmére.

A gyerekszobába telepíthető növények köre igen tág, azonban érdemes alapos átgondolás után választani, hiszen vannak esztétikai, praktikus és még akár biztonsági szempontok is! Lássuk először, hogy általánosságban mire kell figyelni!

A legtöbb gyerekszoba nem nagy, de ha még méretes is, nem feltétlen áll rendelkezésre bőséges hely. Fontos, hogy a növény ne vegyen el túl sokat a játéktérből, ne legyen útban, ne érezze úgy a szoba a lakója, hogy zöld lakótársa akadályozza a mozgásban vagy a megszokott rutinjaiban.

A túl nagy cserepesek balesetveszélyesek is lehetnek, egy méretesebb edény a földdel és a növénnyel együtt akár a tíz kilogrammot is meghaladhatja, így például az ablakpárkányról leesve sérülést okozhat. Jó ötlet kisebb, átlagos méretű növényekben gondolkodni, és azokat falra erősített kaspókba, vagy polcokra, bútorok tetejére helyezni.

Természetesen bevethetők kisebb, akár egészen apró növénykék, melyeket az íróasztalra vagy a könyvszekrény polcaira is el lehet helyezni. A mennyiség is fontos! A kezdetben ne zsúfoljunk túl sok példányt a gyerekszobába, főképpen, ha a gondozást is a kis lakóra bízzuk. Legyen a növény érdekesség, kedves élőlény és izgalmas dekoráció, ne pedig kényszer és kötelesség.

Minél több faj kerül a szobába, annál több és többféle ápolási feladat lesz, ami könnyen lehet rövid időn belül bosszúság forrása az örömteli ápolás helyett. Apropó, ápolás! Főleg a kezdő kis növénybarátoknak ajánlottak az alacsony gondozási igényű növények, melyek a nem túl gyakori öntözésen és az időnkénti tápanyag utánpótláson kívül nem kívánnak sok törődést.

Az sem baj, ha szárazságtűrő típusokat válogatunk össze, így egy-egy kimaradt öntözés nem fullad kudarcélménybe, fontos ugyanis, hogy a növény örömforrás és kedves barát legyen! Az esztétikai jellemzők sem mellékesek, a virágos, sok színárnyalattal rendelkező vagy éppen extravagáns formájú növények érdekesebbek, jobban lekötik a gyerekek figyelmét, szívesebben foglalkoznak velük.

A színeket tudatosan válogassuk össze, egyfelől legyen domináns a szoba tulajdonosának kedvenc színe, valamint jó, ha a növény az árnyalatával is illeszkedik a helyiség világába. És egy utolsó, nagyon fontos tényező! Számos ártatlannak tűnő szobanövény mérgező lehet, még a megszokott, gyakran tartott fajok között is számos olyan akad, melynek részei lenyelve akár súlyos tüneteket okozhatnak, vagy például tejnedvük bőrirritáló hatású.

Ugyan nem jellemző, hogy a gyerekek a növényeket rágcsálják, a kisebb gyerkőcök akár a szájukba is vehetik a növényi részeket, így a beszerzés előtt internetes kereséssel vagy szakkönyvek segítségével ellenőrizzük, hogy a kiszemelt faj ilyen szempontból jelent-e kockázatot.

Nézzünk akkor végre pár konkrét növényt, melyek alkalmasak a vázolt célokra! Jó szívvel ajánlható a mediterrán hangulatot árasztó, nagy tűrőképességű, szinte elpusztíthatatlan dracéna, a játékos formájú pénzlevelű pilea, a futtatásra is alkalmas márványos szobai futóka, a kedves fokföldi ibolya, a tarka mini gerbera, a sivatagi hangulatú kövirózsa, vagy az egzotikus kavicsvirág.

Nagyobb gyerekeknek jó választások lehetnek a változatos megjelenésű, akár gyűjteménnyé fejleszthető kaktuszfélék, de izgalmas társ lehet egy igazi húsevő növény, a vénusz légycsapója! A nagyobb gyerekek szobájába, ahol már nem áll fenn a kóstolás, rágcsálás miatti mérgezési veszély, gyakorlatilag bármilyen érdekes, látványos növény elhelyezhető, aminek a tartása nem kíván különösebb szakértelmet.

A már kész növények betelepítése mellett remek ötlet a palántázás, melyet a szülőkkel együtt is lehet végezni, de akár egyedül is foglalkozhat a növénykékkel a gyermek. Mostanában, vagyis kora tavasszal éppen szezonja van a zöldségek palántázásának, ami egy általában 3-4 hétig tartó, látványos és gyors fejlődéssel járó folyamat, így ideális a kicsik lekötésére, érdeklődésük felkeltésére.

Nem csak zöldségpalántákat, hanem például fűszernövényeket is lehet nevelni, melyekből akár az ebédhez is lehet majd csipegetni, szüretelni. Jó alanyok a viszonylag igénytelen, és a szobai meleg, száraz levegőt toleráló mediterrán fűszernövények (oregánó, kakukkfű, bazsalikom, rozmaring, stb.), a kamaszok pedig biztosan örömmel nevelnek például csípős chilipaprikát!

Érdekes alternatívát jelenthetnek a kompakt méretű balkonzöldségek, melyek akár beltérben is tarthatók, például egy megfelelően fényes, ideális hőmérséklettel rendelkező ablakpárkányon, vagy a tavasz későbbi szakaszában az erkélyen, teraszon is gondozhatók. A zöldségek mellett szól, hogy nem csak a nevelésük izgalmas, de a tenyészidő végén elfogyasztható végeredménnyel, sikerélménnyel is kecsegtetnek!

A gyerekszobai növények gondozása nem csupán rendszerességre nevelő feladat, de kiváló közös program is, ami erősítheti a szülő-gyermek kapcsolatot, emellett az iskolai teendők miatt a négy fal közé szoruló gyerekek így a természethez, növényekhez is közelebb kerülhetnek!

Kép forrása: Pixabay

Kapcsolódó bejegyzések

Írd be, amit keresel és nyomd meg az Enter billentyűt a kereséshez. A visszavonáshoz nyomd meg az ESC gombot.

Vissza az elejére