korallvirág

Korallvirág gondozása – Részletes útmutató

A korallvirág (Kalanchoe) növénynemzetségbe 100-nál is több korallvirág faj tartozik, melyek közül a Madagaszkár szigetéről származó tömött korallvirág (Kalanchoe blossfeldiana) futotta be a legnagyobb karriert.

Ez a nagyon mutatós, kistermetű pozsgás növény, világszerte előkelő helyen szerepel a virágzó szobanövények kedveltségi listáján. Magyarországon is kifejezetten népszerű, köszönhetően színpompás virágainak, valamint viszonylag egyszerű gondozásának.

Megfelelő gondozás mellett akár egész évben virágzásra bírhatjuk, így éven át gyönyörködhetünk élénkszínű virágzatában. Cikkünk további részében összefoglaltuk mit érdemes tudni a korallvirág gondozásáról és szaporításáról.

A korallvirág igényei és gondozása

A korallvirág világos, nyáron kellemesen meleg, míg télen hűvösebb, de legalább 15 °C hőmérsékletű helyen fejlődik a legszebben. Ha nagyon magas a hőmérséklet levelei hervadni kezdenek, a tűző nap pedig megperzselheti őket. Ha kevés fényt kap, a levélzet elveszíti szép színét és fényét.

A nyári időszakban mértékkel öntözzük, télen pedig tartsuk a földjét szinte teljesen szárazon. A korallvirág érzékeny a túlöntözésre és a pangó vízre, mely szár- és gyökérrothadást is okozhat. A márciustól-augusztusig tartó időszakban meghálálja, ha kéthetente tápoldatozzuk.

Az újravirágoztatáshoz 4-6 héten keresztül, minden nap 14 órán át tartsuk sötétben a növényt, takarjuk le, vagy helyezzük egy szekrénybe. A fennmaradó 10 órában, legyen továbbra is világos helyen. A bimbók megjelenése után, neveljük tovább a korallvirágot a megszokott módon.

A korallvirág átültetése

A korallvirágot évente, a virágzást követően érdemes átültetni, ez ösztönzi a növekedést, valamint segít abban is, hogy mindig jó vízáteresztő képességű talajban fejlődhessen a növényünk. Az átültetéshez jó vízelvezetésű, porózus anyagú edényt, például agyagcserepet válasszunk.

Fontos, hogy a talaj laza szerkezetű legyen, és ne rekedjen meg benne a felesleges nedvesség, a virágföld és kaktuszföld, valamint a tőzeg és perlit keveréke is jó választást jelent.

A korallvirág metszése

A korallvirág, ahhoz, hogy megőrizze szép, bokros formáját, valamint bőségesen virágozzon metszést igényel. A metszés segítségével, a fényhiányos helyen megnyúlt, hosszú, kopasz hajtásokkal rendelkező korallvirágok is helyrehozhatók.

Virágzási időben a korallvirág metszése nagyrészt a száraz virágok eltávolításából valamint a virágszárak visszametszéséből áll, emellett az elhalt vagy sérült leveleket és hajtásokat is le kell vágnunk.

A virágszárakat a második vagy harmadik levélig vágjuk vissza, ez ösztönzi az elágazást, így a növény sokkal teltebb lesz. A virágzás után metsszük vissza a korallvirágot, távolítsuk el a szárak hosszának maximum az egyharmadát.

Az elhalt vagy sérült szárakat metsszük le a tövüknél. A metszéssel befolyásolhatjuk a szárak növekedésének irányát is. Keressünk egy nóduszt, amely, abba az irányba mutat, amerre szeretnénk, hogy új szár növekedjen, és vágjuk le a szárat a nódusz felett 45 fokos szögben.

A korallvirág betegségei és kártevői

A korallvirág egyszerűen nevelhető szobanövény, de problémák merülhetnek fel, ha nem megfelelően öntözzük, vagy ha szélsőséges hőmérsékletnek van kitéve. Időnként kártevők is megtámadhatják, többnyire viaszos pajzstetvek és levéltetvek jelennek meg rajta.

Ha túlságosan meleg helyen tartjuk, a levelek hervadni kezdenek, az erős napsugarak hatására pedig megégnek. Fényhiányos helyen levelei elveszítik jellegzetes fényes zöld színüket. Ritkábban fordul elő, de érdemes megemlíteni, hogy hideg hatására a levélzet és a virágok is károsodhatnak.

Ha azt tapasztaljuk, hogy a szárak puhává és törékennyé válnak, akkor a túlöntözés, illetve a rossz szerkezetű, tömör talaj miatt, gyökér- vagy szárrothadás alakulhatott ki. Ilyenkor átmenetileg ne öntözzük a növényt.

Ha súlyosabb gyökérrothadásról van szó, távolítsuk el a beteg gyökereket, a megmaradt gyökérzetet kezeljük gombaölő szerrel és ültessük át a korallvirágot, jó szerkezetű virágföldbe, ezt követően pedig öntözzük körültekintően.

A korallvirág rövid nappalos növény, ahhoz, hogy újra virágozzon, 4-6 héten keresztül csak napi 8-10 órán keresztül kaphat fényt. Ha ez az időszak kimarad, a növény nem hoz virágokat.

A korallvirág szaporítása

A korallvirág nagyon egyszerűen szaporítható szárdugvány segítségével, tavasszal és nyáron is. A dugványozáshoz vágjunk le éles és steril ollóval egy kb. 5-7,5 cm-es szárdarabot és távolítsuk el róla az alsó levélpárt.

Száraz, meleg helyen hagyjuk száradni, hogy a szár végén kallusz alakuljon ki, ez segít megelőzni, hogy kórokozók jussanak a növénybe. Ültessük el a dugványt, előnedvesített, jó vízáteresztő képességű ültetőközegbe.

Használhatjuk például virágföld és kaktuszföld, vagy tőzeg és perlit keverékét is erre a célra. Húzzunk egy zacskót a cserépre így kellemesen párás környezetet teremthetünk, időnként szellőztessük. Világos helyen a dugvány 2-3 hét alatt gyökeret ereszt.

Bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk a korallvirág gondozásához és szaporításához. A Virágzó szobanövények rovatban más virágzó szobanövények gondozásáról is olvashatsz.

Kép forrása: Adobe Stock

Források: The Spruce; Gardening Know How; wikiHow; Halina Heitz – Szobanövények

Kapcsolódó bejegyzések

Írd be, amit keresel és nyomd meg az Enter billentyűt a kereséshez. A visszavonáshoz nyomd meg az ESC gombot.

Vissza az elejére