A növényfalakkal vagy zöldfalakkal az esetek többségében az irodaházakban, vagy más modern épületekben találkozhatunk, azonban, akár saját magunk, házilag is készíthetünk egyszerűbb növényfalakat.
Cikkünk további részében bemutatjuk a növényfalak előnyeit, valamint ötleteket adunk a zöldfalba ültethető növények kiválasztásához és a növényfal elkészítéséhez is.
A növényfalak előnyei
A növényfalak számos előnyös tulajdonsággal rendelkeznek szépségükön túl is, az egyik ilyen és egyben legfontosabb, hogy nagyobb mennyiségű növényt is kényelmesen el tudunk helyezni az adott helyiségben anélkül, hogy csökkentenénk annak alapterületét. A zöldfal tehát jó megoldást jelent, ha nem áll rendelkezésünkre túl sok hely, ugyanakkor szeretnénk magunkat növényekkel körül venni.
Az előbbiekhez kapcsolódik, hogy a növények jelenléte önmagában is pozitívan hat a kedélyállapotunkra és segít csökkenteni a stressz hatásait. Emellett a növények fotoszintézisük során jelentős mennyiségű oxigént állítanak elő, ezáltal a levegő minőségét is számottevően javítják.
Milyen növényeket ültethetünk zöldfalba?
Szerencsére nagyon sok olyan növényfaj létezik, amely függőleges helyzetben is jól érzi magát, valamint megfelelően tud fejlődni. A növényválasztás során a legfontosabb szabály, hogy vegyük figyelembe a növények környezeti igényeit és azonos igényű növényeket válogassunk össze.
Ha eltérő fény, tápanyag és vízigényű növényeket válogatunk össze, biztosan lesz közöttük olyan, amely csak szenved, esetleg elpusztul, és számunkra is nehezebb lesz a növényfal gondozása. A növényválasztás során vegyük figyelembe a növények méretét is, és kisebb termetű szobanövények közül válasszunk.
A közismertebb szobanövények közül, bátran ültethetünk a növényfalba rákvirágot, szobai futókát és kúszó filodendront is. Egzotikus hatást érhetünk el, ha páfrányokat, Calathea és Maranta fajokat, valamint színpompás broméliákat, például néhány guzmániát is ültetünk a zöldfalba.
A növényeket úgy helyezzük el a falban, hogy a futó növényeknek, valamint a sugarasan felfelé növekvő fajoknak is elegendő helye legyen a növekedéshez.
A növényfal elkészítése
A szobanövényeken túl, a növényfal elkészítéséhez egy masszív és vízhatlan tartószerkezetre, egy zsebekkel ellátott textíliára és természetesen virágföldre lesz szükségünk. A házilag készített növényfal tartószerkezete többnyire fából készült, ezt elkészíthetjük szintén mi magunk, de lehet egy nagyobb méretű kiszuperált képkeret is.
A lényeg, hogy mindenképpen kezeljük a felületet olajjal vagy lakkal, hogy vízhatlan legyen, különben nagyon hamar penészesedni kezd a nedvességtől. A textília, mely megtartja majd a földet és a növényeket, lehet filc és geotextília is, utóbbit minden kertészetben tudunk vásárolni.
Fontos, hogy csak olyan textíliát vásároljunk, ami átengedi a nedvességet, mivel ellenkező esetben a víz megáll a növények számára készített zsebekben. Az előbbiek miatt, ügyelnünk kell arra is, hogy így nagyobb felületen párolog majd a nedvesség, azaz a növények földje hamarabb kiszáradhat.
Néhány üzlet kínálatában már megtalálhatók a zsebekkel ellátott kész zöldfal alapok is, így, ha nem szeretnénk a zsebek kialakításával foglalkozni, és belefér a keretedbe, akkor érdemes lehet ilyet vásárolni, mert megkönnyítik a saját növényfal elkészítését.
Az ültetéshez a választott szobanövények számára megfelelő virágföldet vásároljunk. Mielőtt belevágnák a növényfal elkészítésébe, mindenképp tájékozódjunk a kiszemelt növények igényeiről! Az ültetés után fokozottan figyeljünk rá, hogy ne száradjon ki a növények földje.
Bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk a növényfal elkészítéséhez. Az alábbi videóból még többet megtudhatsz a növényfal készítéséről: Növényfal készítése szobanövényekkel és páfrányokkal
Sikeres barkácsolást és szobakertészkedést kívánunk!
Kép forrása: Adobe Stock