A vitorlavirág (Spathiphyllum wallisii) Kolumbia és Venezuela területéről származó növény, mely jellemzően a márciustól szeptemberig tartó időszakban virágzik. Különlegességét vitorlára emlékeztető virágai jelentik melyek krémszínű torzsából és fehér vagy halványzöld buroklevélből állnak.
Az év egyéb időszakaiban sötétzöld színű leveleivel díszít, melyek egy a földből éppen csak kiálló törzsből bokrosan fejlődnek. A vitorlavirág bármely otthonnak nagyon szép dísze lehet, ha a gondozása során betartunk néhány egyszerű szabályt. Lássuk, melyek ezek!
A vitorlavirág igényei és gondozása
A vitorlavirág világos, vagy félárnyékos, kellemesen meleg és párás környezetben fejlődik a legszebben. A tűző nap megperzselheti a leveleit, míg a túl kevés fény hatására elmaradhat a virágzás, ezt vegyük figyelembe az elhelyezése során.
Az átlagos szobahőmérséklet (18-25 °C) megfelelő a számára, télen is legalább 16 °C hőmérsékletet igényel. A tavasztól nyár végéig tartó időszakban, szobahőmérsékletű, lágy vízzel öntözzük, a túlöntözést kerüljük, mivel gyökérrothadást okozhat.
Nyugalmai időszakában, mely októbertől-januárig tart csökkentsük az öntözést. Meghálálja, ha márciustól-augusztusig mérsékelt töménységű tápoldattal, kéthetente tápoldatozzuk.
Kedveli a kellemesen párás környezetet, ezt vízzel való permetezéssel, valamint közvetett párásítással is biztosíthatjuk. Állítsuk a cserepét, vízzel és kavicsokkal töltött tálcára, ez gondoskodik a párás levegőről.
A vitorlavirág átültetése
A vitorlavirág szereti, ha a gyökérzete benövi a rendelkezésre álló talajt, így átültetni akkor szükséges, ha már tényleg kinőtte a cserepét. Az átültetéshez az előzőnél eggyel nagyobb, vízelvezető lyukakkal rendelkező tartót válasszunk.
A növényt tápanyagban gazdag, laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű virágföldbe ültessük, mivel érzékeny a túlságosan nedves talajra. A pangó víz hatására gyökérrothadás alakulhat ki. Az átültetést kora tavasszal végezzük el, ilyenkor tőosztással szaporíthatjuk is.
A vitorlavirág betegségei és kártevői

A vitorlavirág bár nem tartozik a legkényesebb szobanövények közé, időnként megtámadhatják kártevők, valamint a nem megfelelő gondozás hatására is többféle probléma jelentkezhet. Jellemző kártevői a pajzstetvek és a takácsatkák, melyek főként, akkor jelennek meg rajta, ha száraz levegőjű helyen tartjuk, a rendszeres párásítás segít a megelőzésben.
A vitorlavirág nem virágzik
A virágzás elmaradása sok szobakertész számára fejtörést okoz, ez többnyire akkor fordul elő, ha fényhiányos helyen tartjuk, ritkábban a tápanyaghiány okozza. A növény bár megél félárnyékban is, ilyenkor általában csak a leveleivel díszít, a virágai nem fejlődnek ki.
Hervadó, lógó levelek
A hervadó, lógó levelek alulöntözést és túlöntözést is jelezhetnek, mivel ezeket ellentétes módon kell kezelni, ezért fontos, hogy pontosan határozzuk meg a kiváltó okot. Ehhez vizsgáljuk meg alaposabban a növényt.
Ha a talajt nedvesnek érezzük, akkor valószínűbb a túlöntözés, míg ha teljesen száraz, akkor alulöntözésre gyanakodhatunk. Barnuló levélcsúcsokat és levélszéleket, a túl sok és a túl kevés nedvesség is okozhat, már az enyhe vízhiány is előidézheti a barnulást, ha ez nem áll fenn, akkor nagyon sok vizet adtunk a növénynek.
Érdemes ellenőrizni a gyökérzetet a vízelvezető lyukakon keresztül, vagy a tartóból kiemelve a növényt. A barna, pépes, törékeny és büdös gyökerek gyökérrothadásra utalnak, mely a túlöntözés következménye.
Az edényméret és típus szintén segíthet a probléma azonosításában. Ha túl nagy cserépben tartjuk a vitorlavirágot, a földje csak nagyon lassan tud kiszáradni, ebben az esetben ismét a túlöntözés a valószínűbb. Ha zárt, vízelvezető lyukak nélküli tartóban neveljük, szintén esélyesebb, hogy a túl sok nedvesség felelős a levelek hervadásáért és lógásáért.
Az alulöntözés egyszerűen orvosolható, alaposan öntözzük meg a növényt és hagyjuk, hogy a víz kifolyjon a vízelvezető lyukakon. Néha a nagyon száraz talaj nehezen veszi fel a nedvességet, ezért érdemes a cserepet néhány centiméternyi vízbe állítani, és hagyni, hogy a virágföld lassan felszívja a vizet.
Az egészséges leveleknek egy-két napon belül vissza kell térniük a normális állapotukba, a barna csúcsú vagy szélű levelek nem fognak teljesen helyreállni. A súlyosan sérült leveleket le lehet metszeni.
A túlöntözés valamivel nehezebben kezelhető, először meg kell állapítanunk mennyire súlyos a probléma. Ha nem alakult ki gyökérrothadás, akkor elég, ha mérsékeljük az öntözést és hagyjuk, hogy két öntözés között a talaj felső rétege kiszáradjon, a növényt helyezzük világos helyre.
Ha gyökérrothadásra utaló jelek mutatkoznak, távolítsuk el a beteg gyökereket és kezeljük a megmaradt gyökérzetet gombaölő szerrel. Ezt követően ültessük át a vitorlavirágot jó vízáteresztő képességű talajba és vízelvezető nyílásokkal rendelkező nem túl nagy tartóba.
Barnuló levelek
A levélzet barnulását gyakran a túl sok fény okozza, a napsugarak ugyanis megperzselhetik a leveleket. Az alacsony páratartalom, valamint túlzásba vitt tápoldatozás szintén a levelek barnulásához vezethet. Ha megfelelően öntözzük a növényt, akkor a csapvízben lévő vegyi anyagokra, például a klórra és a fluoridra is gyanakodhatunk.
Sárguló levelek
A levelek sárgulása legtöbbször a túlöntözés miatt következik be, ritkábban a hőmérsékletváltozás vagy a helyváltoztatás miatt. Ha a levelek sárgulnak és „begöndörödnek”, akkor huzatot kaphatott a növényünk.
A vitorlavirág szaporítása
A vitorlavirágot tőosztással szaporíthatjuk a legegyszerűbben, ezt érdemes a kora tavaszi átültetéssel egy időben végezni. A növényt óvatosan borítsuk ki a tartójából és a méretétől függően szedjük szét több darabra.
A legalább két-három levéllel és gyökérzettel rendelkező darabok, már jó eséllyel fejlődnek tovább, ha külön ültetjük őket. Az ültetéshez jó vízáteresztő képességű, laza talajt válasszunk.
Ültessük el a leválasztott darabokat és helyezzük őket kellemesen meleg, világos helyre. Ideális esetben kevesebb, mint egy hónap alatt begyökeresednek.
Bízunk benne, hogy sikerült néhány hasznos tanácsot adnunk a vitorlavirág gondozásához és szaporításához. A Virágzó szobanövények rovatban más virágzó szobanövények gondozásáról is olvashatsz.
Képek forrása: Adobe Stock; Unsplash / Szerző: Severin Candrian
Források: The Spruce; Smart Garden Guide